Ez a nap is eljött, végre sikerült elindítanom a JIVASAKTI -t. Már nagyon régóta várom ezt a pillanatot és most úgy néz ki minden összeállt! És elindíthatom a tudósítást arról, hogy a spirituális fejlődés iránti kíváncsiság és vágy milyen formában lépet be az életembe.
Egy rövid kis bemutatkozó és magyarázat arról, hogy miért gondolom fontosnak az utam publikálását.
A nulladik pont
Elég messziről jövök azt hiszem ezt bátran és nyíltan kijelenthetem. Nagyjából 5-8 éve kezdtem el foglalkozni (az elején még természetesen nem annyira tudatosan) azzal, hogy szeretnék tartalmasabban élni. Tudod, az a vágy, hogy valamit én is le tudok rakni az asztalra. Mikor megismertem a feleségemet, akkor már bővebben nem csak sodródtam az élet hullámaival. Határozottan mondhatom, hogy haladtam! Ezen a ponton még nem tudtam, hogy „hova és hogyan”… De egy dolgot biztosan tudtam, hogy nem akarom csinálni! És mik azok, amiket mindenképp szeretnék elkerülni.
Egy ideális kép magamról
Tudtam azt, hogy milyen emberré szeretnék válni. Mivel egy nagyon őszinte és mély kapcsolódáson alapuló kapcsolatban éltem párommal, nagyon sok mindenben segített:
- tükröt tartott elém
- felhívta azokra a dolgokra a figyelmemet, amikről nem akartam tudomást venni
- ha valamit rosszul csináltam szólt, hogy vegyem észre magam
- és nagyon nagy mértékben segített az egómat a háttérbe szorítani
Nagyon sokat veszekedtünk, – nem is veszekedtünk, inkább azt mondanám vitatkoztunk- a kapcsolatunk elején. De ez sokkal inkább adott és formált, mint elvett. És azon a ponton nagyjából amikor már 2-3 éve együtt voltunk, egy nagyon jó egységet alkotva, itt éreztem meg, hogy valami hiányzik…
A spirituális fejlődés iránti vágy
Nem tudtam megfogalmazni pontosan mi, de azt éreztem, hogy több szeretnék lenni. Minőségibb. Ekkor már a kisfiam Bendi 7 éves volt. Első sorban az volt a vágyam, hogy jó apa és jó “férj” legyek. Mindezek mellett persze nem szerettem volna háttérbe szorítani önmagamat. De ez volt a mozgatórugó. És ez nem egy megfelelési kényszer volt, annál sokkal mélyebb. Őszintén azt szerettem volna, ha az az ember vagyok:
- akiről a felesége mesél a munkahelyén, hogy bezzeg az én férjem
- akit imád, tisztel és példaként tekint rá a fia
- akire büszke az édesanyja, tudod azt mondja majd, hogy ez az én fiam…

Szóval ezek hajtottak. És azt éreztem, ehhez változnom kell. Sokat. Tudtam, hogy nagyon hosszú út áll előttem, de érdemes belevágni, mert ezzel mindenkinek javítok az életminőségén, ha elkezdek magammal dolgozni.
Azt éreztem, hogy nagyon belül kell elkezdenem az alapoknál annak érdekében, hogy ne csak tetszetős új „személyiségjegyeket” vegyek fel, hanem tényleg egy új ember legyek.
Nem voltam azért annyira rossz
Nem voltam azért annyira rossz ember. Nem ittam rendszeresen, nem jártam el bulizni már évek óta, sokat foglalkoztam a gyermekemmel (akivel mozaik családban élünk amúgy, de erről majd később). Teljesen átlagos férj és apuka voltam, de szerettem volna sokkal többet adni a feleségemnek és a fiamnak is.
Nem vagyok álszent,első sorban magam miatt kezdtem el ezt az egész spirituális fejlődést és a lelki egyensúly keresését! Pontosítok, magam miatt kezdtem el tudatosan figyelni arra, hogy napról napra jobb emberré váljak. És ma már tudom, hogy ebben az önismereti utazásban nekem a legjobb és leghatékonyabb eszköz a spirituális út.
Érdekes, izgalmas, olyan misztikus. Kíváncsivá tett, hogy milyen lehet, ha az ember hisz valamiben. Ha keresi a módját, hogy több, jobb, gazdagabb legyen. És innen indult minden. Amikor kezembe vettem az első buddhista írást, vagy objektíven megnéztem a krisna-tudatról egy kisfilmet. Nem megtérni szerettem volna, csak érdekelt, mások hogyan csinálják? Biztos voltam benne nem én vagyok az első “nyugati ember” aki keresi a belső egyensúlyt és változni szeretne…
Az első komolyabb lépés
Mivel nem szeretnék több-tíz oldalas unalmas összegzést írni a korábbi életvitelemről
- ez úgy sem annyira érdekes sem a spirituális fejlődésem, sem a Jivasakti szempontjából
- sokkal fontosabbnak tartom az utat előttem, mint mögöttem
- várom a párom XD
Szóval tényleg azt szeretném, hogy tudjak értéket adni, és azt gondolom ennek nem az a módja, hogy az összes hibámat és rossz döntésemet elemezzük. Ezekből levontam (szerintem) a megfelelő következtetéseket, tanultam és továbbléptem.
Sokkal fontosabb az, hogy egy olyan utat tudjak neked mutatni, ami:
- őszinte és igazi
- időszerű és valóságos
- konkrét és igazi
- érdekes és aktuális
Nem szeretnék csupán az előzetes ismereteimre támaszkodni, és az olvasottakat összefoglalva írni egy-két beszámolót, abból már van pont több mint kell.

Gyere nézz meg egy olyan lehetőséget, ami számodra is elérhető. Nem azt mondom, hogy pontosan másold le a lépéseimet, mert akkor leszel valaki, ha jössz utánam! Erről szó sincs! Csak arra szeretnélek biztatni, ha valódi változást szeretnél, akkor változtatnod kell a dolgokon. Ide illik egy korábbi közhely, amit már rengetegszer olvastam:
A világ legbalgább dolga, amikor mindent ugyan úgy csinálsz mint eddig, mégis más eredményt vársz!
Amennyire egyszerű, annyira fantasztikus megállapítás! (szerintem)
Szóval az első komolyabb lépés a spirituális úton
Mindig vonzottak a keleti vallások, filozófia és tudományok. Valahogy mindig misztikusnak éreztem ezeket a megközelítéseket. Szépek a könyvek, menő szokások vannak benne, izgalmas történetek. Egyszóval más, mint amit idáig gondoltam és tudtam, illetve feltételeztem a világról.
Valamiért az ősi keleti valláskultúra és tudományok nagyon érdekesek voltak számomra. Olyan hitelesnek tűnik. Korábban is érdekelt pl. az ayurvéda, a védikus asztrológia, a mantrák hatása, olyan izgi az egész világ.
Nekem nagyon hiteles forrásnak tűnt az első pillanattól kezdve.
Na de a lényeg! Az első lépés, hogy hivatalos forrásból jussak hozzá a válaszokra a kérdéseimre:
Jelentkeztem a BHF teológia szakára 2026. március elején.
Ennek részleteiről majd később.
Azt gondolom, hogy itt hiteles személyektől tanulhatok az ősi keleti kultúráról, tudományokról és vallásokról! Már nagyon várom! Izgatott vagyok és kíváncsi!
Mi lesz most?
Most hétvégén lesz nyílt nap a BHF-en. Természetesen erre az alkalomra megyek, jó kis családi program lesz, mert a nejem is ott lesz 😛 (Ő már első éves jógamester hallgató a fősulin). Szóval ez lesz most hétvégén. Bepillantást nyerek az oktatási rendszerbe, megízlelhetem a világukat, és átélhetem azt a hangulatot és a hely varázsát, amiről már nagyon sokat olvastam és hallottam :).
Szóval első lépésnek elmegyek a nyílt napra, és nagyon bízom benne, hogy olyan élményeim lesznek, amik visszaigazolják a döntésem helyességét 🙂
A folytatásról
Amint vége a nyílt napnak, jövök egy élménybeszámolóval. Majd ezt követ a felvételi előkészítő alkalom, illetve alkalmak. Egy hétvége, amin feldolgozzuk a felvételihez szükséges anyagot, és vélhetőleg segítséget kapunk a sikeres vizsgához.
Várlak szeretettel a következő bejegyzésben. Most már nagyjából látod a tervemet. Menet közben minden hasznos és érdekes információt megosztok veled a tanulmányaim során.
Olvashatsz majd teológiáról, ayurvédáról, a Bhaktivedanta Hittudományi főiskoláról. Bízom benne, hogy feleségem is kedvet kap és beszámol arról, hogy mit tanul a jógáról. És szeretnék egy képet festeni neked arról, hogy mit gondolok 2026-ban a tudatos életről.
A személyes motivációm
Őszintén hiszek benne, hogy lehet a XXI. században olyan minőségi és „emelkedett” életet élni, hogy nem kell sem zárdába vonulni, sem szerzetesnek állni. Szeretném megmutatni, hogy modern emberként az anyagi világban is lehet törekedni a teljes és minőségi életre.Ami talán a legfontosabb, hogy mindezt úgy, hogy nem kell lemondanod a kényelemről, a modern életről és nem kell választanod az anyagi világ és a spirituális fejlődés útja között.
Szép napot!
Andris