Na egyből egy gondolat, amitől dobsz egy hátast, igaz? Mi van? Mi vagyok, ha nem is én vagyok az én? Jól olvastad, már az elején jól megkeverjük az önismeret jelentését és megpróbálok egy lépéssel visszalépni, és így megválaszolni. Hidd el érdekes lesz.
Mi az az önismeret?
Pontosan ezért vagyunk itt, hogy erre a kérdésre választ kapjunk. A vaisnava teológia (de mondhatnám úgy is, hogy a vaisnava hitrendszer) alapja, hogy a tudatunkat (és a lelkünket) teljesen elkülönítjük a fizikai testünktől. Így arra a kérdésre, hogy ki van a tükörben, már nem az a megfelelő válasz, hogy én… Hanem az, hogy az a test, amiben jelenleg a lelkem lakozik.
Oké. Elsőre ez most lehet, hogy sok, de innen kell indulni. A fenti megállapítás, hogy én nem ez a test vagyok, hanem kizárólag a lélek, „ami viseli” szerintem még nem annyira durva megközelítés a XXI. században sem. Nem feltételezem és az önismeret megértéséhez nem is elvárt, hogy elfogadd a reinkarnációt, sőt! A megállapításom ettől teljesen független.
Csupán annyit kell elfogadnod, hogy a test amiben a lelked lakozik, nem az vagy te! A test egy dinamikusan változó (nevezzük) „körülménynek”, amiben él a lélek. Gondolj bele:
- A gyerekkori testeddel mi van? Az nem te vagy? Az hol van? Teljesen megváltozott nem? Itt lóg, ott lóg, itt plöttyedt, ott fáj… Hogy is van ez? Ha az te voltál, akkor meghalt a baba? Vagy az ovis? Vagy az iskolás test?
Nem, dehogy! Csak változik, nem állandó, és te csak abban vagy! Szerintem ezen nem kell tovább filózni, egyértelmű. A tudat és az elme benne van a testben. De nem azonos vele.
Röviden összefoglalva azt gondolom, az önismeret első lépése az, hogy meg tudod különböztetni magadat, a testedtől. És néhány alapvető készség, ami jó társad lesz az úton:
- felismered a képességeidet
- ismered a korlátaidat
- ismered a vágyaidat
- őszinte vagy magaddal
- hajlandó vagy változni és teszel is érte
Ha nem tankönyvi vagy pszichológiai meghatározásra vágysz és engem kérdezel, valahogy így fogalmaznám meg (a definíció az évek során változhat :))
Az önismeret nem más, mint saját magunk elfogadása, korlátaink felismerése, lehetőségeink felkutatása és egy folyamatos törekvés arra, hogy az évek előre haladtával, olyan messzire jussunk, ami segít abban, hogy megvalósítsuk önmagunkat
Ez most lehet, hogy picit kacifántos, de 39 év elteltével, valahogy ezt látom magam előtt. Tudom, hogy hol vagyok most, tudom, hogy hova szeretnék eljutni, és azt is megfogalmaztam, hogy a céljaim eléréséhez milyen utat kell járnom, hogy odaérjek.
Ezt még nagyon hosszasan tudnám fejtegetni, de ez a bejegyzés most ennyit enged meg.
(Később még foglalkozunk vele, és tovább ásunk a lelkünk bugyrában XD )
Olvasd el – > ha érdekel, hogy én hogyan indultam el a spirituális utamon.
Ahhoz, hogy valamin javíts, tudnod kell mi a hiba
Az önismeret útjára a mai világban legtöbbször akkor szoktunk lépni, ha valami nem oké:
- magánéleti probléma
- elakadás valamelyik területen
- célok, amiket hosszú ideje nem tudunk megvalósítani
- hiányosságok, amiket pótolni szeretnénk
- elakadások, amik fókuszált figyelem és munka nélkül nem oldódnak meg
- stb.
A lista napestig bővíthető, de a lényeg azonban az, hogy legtöbbször akkor foglalkozunk az önismereti kérdésekkel, amikor valami baj van. Elég ritka az, amikor valaki az önmegvalósítás útján a tökéletesség kapujában veszi elő ezt a kérdést. Előfordul, de nem ez a jellemző.
Megoldást keresünk a problémánkra, menedéket a sok gond elől, és válaszokat a kérdéseinkre. Előbb utóbb az élete során mindenki elkezd azzal foglalkozni, hogy valami lehet, „hogy vele nem oké”. Aki szerencsés elég hamar elkezdi magában keresni a megoldást, aki kevésbé, az akár egy életet is le tud élni úgy, hogy minden esetben a körülmények a hibásak…
Gondolom te is ismersz ilyen embereket! Mindig minden valami más miatt van. Nem volt jó a hely, idő, közeg, társ… De az, hogy ő nézett be valamit, az teljes mértékben ki van zárva. Nekem is volt ilyen időszakom, amikor elképzelni sem tudtam azt, hogy valamit én látok vagy csinálok rosszul. Aztán meg is jöttek a pofonok szép sorban…
Legyél magadhoz őszinte és ismerd fel a hibáidat
Tételezzük fel, hogy te is szeretnél „jobb és értékesebb emberré válni”, ezért elkezdtél foglalkozni magaddal. Ahhoz, hogy valamit megjavítsunk, tudnunk kell azt is, hogy mi a hiba. Egyszerű, de nem könnyű. És itt az első komoly lépés önmagad megismerése felé. Ha készítenél egy listát, amin két hasáb van, egy rossz és kedvezőtlen tulajdonságokkal, egy pedig a jó és szerethető tulajdonságokkal, ki tudnád tölteni őszintén?
És ezt már csak azzal kell kiegészíteni, hogy a rossz/kedvezőtlen tulajdonságaid helyett, mit szeretnél elérni? Mi az ahova el szeretnél jutni.
Ha erre képes vagy, akkor óriásit haladtál előre és önismeret-olvasó mérkőzésen már is vezetsz 0:1 -re. Érted ezt? Könnyűnek tűnik, de nagyon nehéz feladat az, hogy leírd a kedvezőtlen jellemzőidet. Ez igazi kihívás. De megnyugtatlak, azzal is meg fog gyűlni a bajod, hogy jó tulajdonságokat és erényeket sorolj fel magaddal kapcsolatban, amiket szeretsz.
A változáshoz vezető út megkeresése (a szerelő)
Ha megvan a hiba, lokalizáltad a problémát és tudod, hogy mit szeretnél, akkor már csak a megfelelő utat kell megtalálnod ahhoz, hogy elindulj az önfejlesztés útján. Erre nincs aranyszabály. Valakinek a sport, a jóga, kirándulás, vallás, spiritualitás, olvasás, tanulás, tanfolyamok, tényleg bármi lehet. Neked ez fog működni nekem az.
De, hogy ne kanyarodjunk el az önfejlesztés irányába, ha megvan a hiba, akkor a megfelelő út kiválasztása fog egy teljesebb önismerethez hozzásegíteni. Azt gondolom a határaink feszegetése közben mindig nagyon éles visszajelzéseket kapunk azzal kapcsolatban, hogy m ilyenek is vagyunk valójában. Nyilván ez akkor lesz nagyon eredményes, ha hajlandóak vagyunk ezeket a sokszor kemény és fájdalmas jelzéseket elfogadni.
És itt a határfeszegetésen ne csak arra gondolj, hogy mindenképp extrém dolgokat kell csinálnod. Nem. Egyszerűen az ember hajlamos, nem is hajlamos, kifejezetten úgy csinálja a dolgait, hogy a komfortzónáján belül maradjon. A komfortzónán belül pedig nem csak változás sincs, önismeret se. Ha rutinszerűen éled a mindennapokat, nincsenek új kihívások, ismertek és ingerek, akkor elég nehéz következtetéseket levonni nem?
Tehát meg kell találnod az utad, ami segít tükröt tartani, és elindítani a változás útján. Ez elengedhetetlen!
Önismereti gyakorlat
Tételezzük fel, hogy elkezdtél magaddal foglalkozni és már kiválasztottad azt az utat, amit járva bízol a személyes fejlődésben. Ezzel a neheze megvan, már sokkal előrébb tartasz, mint sokan, akik csak a körülményekre mutogatnak és mást okolnak a hibákért. Szóval már ezért őszintén szívből gratulálok!
A következő nehéz pont, amiben nem számíthatsz másra az a következetesség és a kitartás. Sokan követik el azt a hibát, hogy egy úton elindulnak, nagyon sok kedvezőtlen és kellemetlen dologgal szembesülnek, és ilyenkor jön az, hogy ez hülyeség, más módszert kell keresni, mert ez nem működik!
Emlékszel, amikor azt írtam, hogy szinte mindegy mit csinálsz, csak ki kell lépned a komfort zónádból! Na ezt azért mondtam, mert a legtöbb önismereti út megfelelően működik és hozza az eredményeket. Amik sokszor nem kellemesek, sőt… Az önismeretnek ez a lényege, hogy nem a (vélt vagy valós) tökéletességeidet és erősségeidet emeli ki. NEM! Épp ellenkezőleg, azokra a területekre mutat rá kendőzetlenül, ahol dolgod van magaddal.
Teljesen mindegy, hogy ez egy elvonulás, egy önismereti tréning, egy új munkahely, egyedüllét, bármi lehet. A lényeg az, hogy olyan helyzetbe és körülmények közé kerülj, ami nem feltétlenül komfortos, de mindenképpen új szituáció. Mert ezekben a helyzetekben találkozol olyan sajátos reakcióiddal, amit a komfort zónán belül mozogva nem látsz meg!
Érted már?
Tipp: Nekem a mantrázás segít a legtöbbet abban, hogy a koncentrációmat növelni tudjam, és a belső hangot pedig uralni. Tényleg javaslom, hogy próbáld ki te is, mert pár hét alatt már érezhető a hatása! Lehet, napközben, kocsiban, este de tökéletes a reggeli pozitív megerősítések között is!
Lehet, hogy nem erre számítottál, de
De hidd el, hogy sokkal jobban működik, mint gondolnád. Nekem az első ilyen az volt, amikor elhagyott a gyermeken anyja. A fiam 3 éves volt én meg 29. Akkor azt éreztem, hogy vége mindennek, és ennél rosszabb már nem jöhet. Elkezdtem futni kb. 105 kg lehettem, durván 20 kg túlsúllyal.
Hát az is rendesen fájt, de menet közben olyan dolgokat tudtam meg magamról, amit se a „válás”, se a futás nélkül nem sikerült volna. És képzeld el az életem, ha visszatekintek az életemre, azóta folyamatosan felfelé ível. Minden szempontból. Nekem egy marha nagy pofon, fájdalom és egyedüllét kellett ahhoz, hogy elinduljak az önismeret útján.
Ha igazán jól csinálod, akkor pontosan tudod, hogy sosincs vége ennek az önismereti kalandnak, mert a tudás az egyetlen olyan érzék kielégítés, amitől nem lehet soha megcsömörleni.
Egy pár kicsit szélsőséges példa:
- szereted a palacsintát, ha minden nap megeszel 30 db-ot a harmadik napon már soha többé látni se akarod az édességet
- nagyon éhes vagy a szexre, a világ összes nőjét/pasiját megkapod, de nem fogynak el… az X. aktus után undorod lesz, nem kívánod és elég lesz belőle
Így megvan?
Velem még sosem volt olyan, hogy lefeküdtem és másnap úgy keltem fel:
„basszus, én már nem akarok többet tudni, elegem van ebből, megterhelő”
De hányszor fordult már az elő, hogy nem bírtam befejezni az olvasást, mert annyira vágytam az új információra, hogy minél többet olvastam annál inkább lettem kíváncsi.
Az önismeret is ilyen. Ha túl vagy a nehezén már csak a pozitív hatását fogod élvezni és azt szeretnéd, hogy „mindent tudj”
Ennek a tartalomnak is a végére értél, de tuti, hogy fogom frissíteni és fejleszteni, mert folyamatosan változok én is és a dolgokról kialakult véleményem és tapasztalatom. Így könnyen lehet, ha legközelebb is előveszed a blogot, lesz benne változás, fejlesztés vagy bővítés…
További szép napot és szívből köszönöm a figyelmedet!
Andris
